Necc: A honlapotokon bukkantam rá, hogy egy élelmiszeripari szakközépiskolában kezdted a továbbtanulást és végül egy gimnáziumban, érettségiztél. Ez hogyan alakult így?

Kohánszky Roy: Hát, nem voltam valami jó tanuló, vagyis rossz tanuló voltam - most mit szépítgessem. A nővérem is ebbe a suliba járt, és engem is felvettek, először az élelmiszeripariba, aztán még jártam egypár szakra. Különböző problémáim voltak, tanulmányi és magatartásbeliek is. Végül levelezőn, dolgozók gimnáziumában érettségiztem.

N: Mit jelent az, hogy problémák voltak veled?

KR: Nem szerettem odajárni, nem nagyon érdekelt az egész. Akkoriban kezdtem el a zene iránt érdeklődni, nem komolyabban, csak gitározgatni, énekelgetni. Tizennyolc éves koromban volt az első igazi zenekarom, egy amatőr rock "n" roll zenekar.

N: Milyen terveid voltak tizenéves korodban?

KR: Nagyon sokáig futballista akartam lenni. Abban az időben területi kis csapatokban játszottam, kapus voltam. Nem mindig védtem azonban, volt amikor a mezőnyben játszottam, mert nem mindegyik csapatban voltam én az első számú kapus, bár szerettem volna oda kerülni. Amikor végre sikerült, akkor hagytam abba focit - persze mindenki értetlenül nézett rám.

A zene jobban érdekelt, és döntenem kellett. Elvileg lehetett volna mindkettőt tovább vinni, szerintem viszont csináljon inkább egy valamit az ember, de azt jól.

N: Volt olyan később, amikor megbántad ezt?

KR: Nem. Nagyon szeretek focizni a mai napig. Maga a meccs már nem érdekel, csak a VB-t vagy a komolyabb meccseket nézem meg. Régen apámmal - Honvéd-szurkolók voltunk - az összes meccsen kint voltunk, még az edző meccseken is.

(Eltöpreng) ...azért nehéz így a kamaszkorról mesélni...

N: Mi jut eszedbe inkább?

KR: Például a katonaság. Na ott, ott rettenetesen unatkoztam. Szerintem több értelme van annak, ha hivatásos hadsereget hoznak létre. Ma már jobb, hogy csak hat hónap, én még egy évet voltam. Igazából nem tanult az ember semmit, csak fagyoskodott a szolgálatban, vagy megsült, mert éppen nyár volt. A Ferihegyen voltam (a kiképzésem Csornán volt), négy órákat voltam szolgálatban és annyira unatkoztam, hogy egyszerűen az egész életemet végig gondoltam, csak, hogy valamivel eltöltsem az időt - akkor kellett volna megkérdezned!

N: Nem szóltál...

KR: Volt, hogy papírra is leírtam, amit felelevenítettem magamban, végül a katonaságnál kezdtem el komolyabban írogatni. Akkor még nem dalszövegeket, hanem mindenfélét, ami eszembe jutott. Nem verseket, hanem gondolatokat. Ma is meg van egy csomó minden, amit írtam. Lehet, hogy emiatt kellett, hogy a katonasághoz kerüljek.

N: Azóta is rögzíted a gondolataidat?

KR: Mindig - folyamatosan írok. Vagy a telefonba, vagy diktafonra vagy, papírra, mindig van nálam valami, amire le tudok jegyezni bármit. Sokszor csak úgy, például ülnek egy asztalnál, és abból elkapok két szót, vagy egy mondatot, és leírom azt, mert tudom, hogy egyszer majd használni fogom valamire. Az első lemezem címét is megtaláltam egy régi füzetkében, azt, hogy "Tartsd életben". Még a kamasz éveimben írtam, mert már akkor is néha feljegyeztem dolgokat: amikor elkezdtem érdeklődni a zene iránt és próbáltam dalocskákat írni, mindig adtam nekik címeket, és ezt a dalcímet megtaláltam köztük.

N: Azt hiszem nem nehéz kitalálni, hogy mi volt számodra meghatározó már kamaszkorodban is...

KR: Kamaszévek? A zenei ízlésem abban az időben alakult ki. Az ember általában olyan zenét kezd el hallgatni, amit otthon is hall. Ha van testvére, többnyire a testvére után megy - nekem egy hat évvel idősebb nővérem van. Az első kedvenc zenekarom azt hiszem a Piramis volt.

Tizenhat éves koromra alakult ki egy kis baráti társaság az iskolából, meg akikkel együtt szoktam focizni - akkor kezdtünk el csajozni is. Abban az időben Rolling Stonest, Doorsot, Jimmy Hendrixet hallgattunk, ezek voltak az első meghatározó zenék számomra, olyanok, amelyek azóta is megmaradtak, nyilván sok más is hozzájött, de ezek megmaradtak.

N: Volt példaképed is? Már régóta álmodoztál arról, hogy egyszer te magad is zenész leszel...

KR: Egyetlen, kimondott példaképem soha nem volt, soha nem voltam olyan, aki valakiről mindent gyűjt. Talán Sting az, akit a legjobban szeretek.

Nekem inkább az egyéniségek tetszettek (nem is feltétlenül kellett zenésznek lenniük). Nagyon sok könyvet olvastam a kedvenceimről, például a U2-ról is, akik nem csak jó zenét csináltak, hanem jól is gondolkodtak. Néha olyan dolgokat fogalmaztak meg számomra, amiből nagyon sokat tanultam. Ezek az emberek, ezek az egyéniségek térítettek engem jó útra, hogy jó felé induljak el. Ha futballista lettem volna, az nem lett volna jó döntés, szerintem. A zenének köszönhetek mindent, a zenében mozogó emberek mutatták meg a jó irányt számomra.

Forrás: www.necc.hu
A kép forrása: www.royesadam.hu