Kohánszky Royt cserbenhagyták. Pedig a Roy és Ádám Roya éppen csak egy percre állt meg a Fehérvári úton.

- Miért nézel állandóan a kocsidra? - kérdezem Roytól.
- Csak úgy nézegetem - mondja tűnődve. Egyébként, megragadom az alkalmat arra, hogy bejelentsem, keressek egy tettest.

-Tessék? - nézek rá tágra nyílt szemekkel.
- Komolyan. Keresem azt az embert, aki belém jött egy éjjel-nappali előtt, a Fehérvári úton. Leparkoltam a bolt előtt, kiszálltam, bementem az üzletbe venni pár apróságot, aztán hallok egy óriási csattanást. Kirohantam a kocsihoz, és látom hogy az álló autómba beleszállt egy őrült. Össze is törte a hátulját. Aztán eltűnt - mondja mosolyogva.

- Eltűnt?
- Nem volt nála személyi, lakcímkártya, felírtam a telefonszámát, és azóta nem tudom elérni.

- Az jó. És miért nincs a hátsó kerekeken dísztárcsa?
- Mert ellopták.

-Azt hiszem, megbűvölték az autódat - nevetek. Mi is a márkája?
- Egy Opel Astrával járok, ez az első autóm. Nem lehet egyébként elmondani rólam, hogy túlságosan autómániás lennék. De, ha arra vagy kíváncsi, mely autók tetszenek...

- Már akartam kérdezni.
- Akkor azok a nagy, régi, tepsi formájú kocsik. Mint az amerikai autók. Nem kell, hogy pont amerikai legyen, csak azok a formák tetszenek. Tágas, kényelmes.

- Akár kabrióba is beülnél?
- Nem. Nem a sebesség vonz engem, hanem maga az utazás.

- Soha, de soha nem mentél gyorsan?
- Na, jó. Ha sietek, akkor a gázra lépek - mosolyog Roy. Ne áruld el senkinek!

- Oké. Azért megírhatom?
- Persze. Egyébként az összes dalt a kocsiban írom.

- Most viccelsz.
- Dehogy viccelek! Miért tenném? Megyek az autóban valahová, s közben jön az ihlet. Vagy a diktafonra veszem fel, vagy a telefonomra ráénekelem.

- Milyen típusú autót próbálnál ki?
- Egy Jaguart.

- Jó az ízlésed. Milyen színű lenne? Fekete?
- Inkább szürke vagy zöld.

- Idegen vezető mellé nyugodtan ülsz be?
- Ha nem ismerem az illetőt, akkor azért oda figyelek hogy mit csinál - nevet.

- A biztonsági övet bekötöd?
- Mostanában igen. Múltkor majdnem koccantunk valakivel, és a fékezés erejétől baromira bevágtam a térdemet. Meg alvás közben is bekapcsolom az övet, ha a sofőrrel későn jövünk haza egy koncertről.

- Milyen volt New York? A honlapotokon láttam képeket, hogy ott voltatok.
- Hú, azt nem lehet elmondani. Zseniális a város! Őrületesen nagy.

- Utaztatok taxival?
- Igen. Jobban örültem volna, ha egy régebbi formájút csípünk el, tudod, azt a szögletest, ahol rács van a taxis és az utas között. Amúgy, az újak is klasszak.

- Drága mulatság Amerikában a taxi?
- Nem, mert kis távolságokra ülnek be az emberek, viszont bizonyos negyedekbe nem visznek el. Erről akarok is egy dalt írni.

- Miért nem?
- Fogalmam sincs. Talán, nem éri meg nekik? Egyszer Brooklynba akartunk menni Ádámmal Manhattenből, esett a hó, hatszáz csomagunk volt, és amint meghallotta a taxis, hogy Brooklyn, már fel is emelte a kezét, és mondta, hogy áh, köszi, de nem!

-Végül sikerült átjutnotok?
-Hogyne! Csak már nem emlékszem rá, hogyan - nevet.

- Milyenek a visszajelzések a Fullánk című új albummal kapcsolatban?
- Állati jók! - mondja lelkesen.

- Az egyik számot a kisfiadnak írtad, ugye?
- Igen.

- Ha jól tudom, a szám elején az ő hangját lehet hallani. Mit mond pontosan? Nem lehet tisztán érteni...
- Nem? Na, akkor elmondom. Bence fiam azt gügyögi: a hold besüt a kertekbe, a csillagok bevilágítják az éjszakát.

- Hány évesen mondta ezt?
- Két éves a kisfiam. Igen meglepő volt, hogy ennyi idős korában ilyen érett mondat hagyta el a picike száját. Mókás volt egyébként, mert utána diktafonnal kergettem a lakásban, hogy ismételje meg nekem még egyszer, ugyanis a stúdióban már leadási határidő volt. Természetesen nem ismételte el, csak szavanként tudtam belőle kihúzni, és akkor egybevágtuk az egészet. Később persze többször is mondogatta - mosolyog. Ez olyan gyermeki dac, tudod...

- És egy kis szülői túlzás, de azért elképesztő! Ezek a mai fiatalok sokkal érettebbek és okosabbak, mint a szüleik, nem gondolod?
- Van benne valami, viszont sok szempontból szerintem nem jó ez a hirtelen felnőttéválás. Túl hamar jutnak számítógépközelbe, túlságosan hamar kezdenek felnőttes dolgokat csinálni. Leszűkült a gyerekkor határa. Zajos, túlhajszolt ez a világ. Örülök is annak, hogy a családommal kiköltözünk Pest határába.

- Nem lesz így messze a város?
- Egyáltalán nem. Kocsival ma már az ember gyorsan eljut bárhová.

Bokory Orsolya
origo.hu
2005. júl. 13. 11:35